10 érdekesség a borokról, amit mindenképp tudnod kell, ha érteni akarsz hozzá

10 érdekesség a borokról, amit mindenképp tudnod kell, ha érteni akarsz hozzá

Érteni a borhoz manapság is nagyon trendi dolog, azonban ez nem merül ki a zamatos nedűt tartalmazó poharunk szagolgatásában és a bor színének nézegetésében.

Összeszedtünk 10 olyan dolgot, amit mindenképpen tudnod kell a borokról, ha szeretnél az átlag feletti bor-műveltséggel rendelkezni.

  1. Hogyan készül a Rozé?

A kérdés lehet kissé triviálisnak tűnhet, azonban meglepő módon igen kevesen vannak tisztában azzal, hogy nem a fehér és vörösbor keverékéből készül. Ugyebár a fehér szőlőből készül a fehérbor és a kék szőlőből a vörösbor. Van netán rozé szőlő? Valami ilyesmi a megoldás igen. A rosé bor jellemzői a kék szőlő speciális módon feldolgozott technikájának végeredménye.

  1. Mit értenek az alatt, hogy egy adott bor „testes”?

Amikor a bor erjedni kezd glicerint termel, ami egy teljesen természetes velejárója az erjedési folyamatnak. Természetesen a glicerin tartalma minden borfajtának más és más, illetve nincs feltétlenül egyértelműen meghatározott sztenderdje pontosan milyen glicerintartalommal kell rendelkeznie, ez inkább fajta függő. Ezért mondják, hogy egyed borok testesek, mások pedig inkább könnyű borok.

  1. A jó bor idővel nemesedik – mondják.. Honnan jön ez a mondás?

A bor a palackozást követően számtalan bomlási, illetve változási folyamaton megy keresztül. Így a már palackozott borok ennek köszönhetően folyamatosan változnak.

Ezek a folyamatok molekuláris szintűek, ugyanis egyes anyagok megjelennek, míg mások lebomlanak, a molekulák szétesnek, illetve összekapcsolódnak és ez így megy folyamatosan. Emiatt van nagy különbség például egy frissen palackozott és egy régebben palackozott bor között, vagyis így lesz a bor egyre „nemesebb”.

  1. Mi a különbség a csendes- és a gyöngyözőbor között?

Egyszerűen szólva az eljárás, ahogy készítik. A gyöngyöző borhoz szén-dioxidot adagolnak, amíg a csendes borhoz nem. Gyakori tévhit, hogy a gyöngyöző bor olyan mint a pezsgő, pedig ez óriási tévedés, ugyanis teljesen más, boros íze van.

  1. Mitől savasabbak egyes borok és miért?

Érthető módon a borkedvelők nagy része kerüli a savas borokat, illetve még többel épp ezért tartózkodnak a magától a bor fogyasztásától is, pedig nem kellene, ugyanis nem ennyire egyszerű a képlet. Aki nem szereti a savas borokat, annak főleg a rozé és a száraz fehérbor ajánlatos, mert az édes borok nagyobb savtartalommal rendelkeznek a más fajtáknál. 

Ezen belül a vörös borok azok amelyek savtartalom szempontjából úgymond „szelídebbek”, viszont a hátulütője, hogy a csersav kissé fanyarrá teszi. Azonban ha nagyon kedveljük a savasabb borokat, de féltjük a pocakunkat, akkor inkább válasszunk egy több éves típust, ugyanis a savasság az évek alatt szépen lebomlik és sokkal selymesebb lesz az íze és a gyomrunkat is megkíméli.

  1. Mikor és miért mondják egy borra, hogy zavaros?

A bor derítésekor olyan összetevőket kevernek a borba, ami leköti a borban található természetes szennyeződéseket. Amikor a lekötött szennyeződés leülepszik, a tisztított bort egy kiszivattyúzási eljárással szűrik le, hogy megszabadítsák a lekötött szennyeződés üledékétől.

A borban található szennyeződés lekötéséhez használt derítő anyag általában egy agyaghoz hasonlító ásvány, amely teljesen semleges. Azonban sok helyen használnak szintetikus, illetve állati eredetű lekötő anyagot, így érdemes utána nézni melyik borászat termékét fogyasztjuk.

  1. Rengeteget hallani, hogy a mértékletes borfogyasztás jót tesz az egészségnek

Bár vannak a borfogyasztásnak ténylegesen bizonyított előnyei, a jótékony hatásairól szóló legendákból még a mai napig rengeteg létezik. Az antioxidánsok hatása köztudott, leköti a szervezetben található szabadgyököket, ez által például csökkenti a fáradtságot és az immunrendszer számára is jótékony hatású.

Az antioxidánsok leggyakoribb lelőhelye a piros és kék bogyós gyümölcsfélék. A borban található anticiánok is az antioxidánsok közé tartoznak, így a mértékkel való fogyasztása valóban jót tesz az emberi szervezetnek.

  1. Miért tartalmaz minden bor adalékanyagot és mi is az pontosan?

Kezdjük az elején. Az egyetlen olyan adalékanyag, ami a borban a palackozást követően is megtalálható, az a kén. A kén hozzáadására azért van szükség, hogy a bor nehogy megromoljon idő előtt. Az emberi szervezetnek nem igazán tesz jót ez az anyag, épp emiatt nagyon kis mértékben tartalmazzák a borok, bár ezt konkretizálni, vagy alátámasztani nagyon nehéz, mivel a boroscímkére ezt az adatot nem szokták kiírni.

  1. Hogyan készül az édes bor, illetve mitől lesz édes, ha a cukor alkohollá alakul?

Mivel a borban lévő cukor az erjedés folyamán alkohollá alakul át, az elkészült bor többségében nem tartalmaz már cukrot, erre mondjuk hogy száraz a bor. Édes bor kétféleképpen keletkezhet. Az egyik, a módja, hogy későn szüretelik le a termést, így természetes módon „édesített” bor, a másik módja, jellemzően az olcsó borok családjába tartozó, szintetikus, vagy ha úgy tetszik mesterségesen édesített.

  1. Mit jelent az oxidatív és mit a reduktív borkészítés

Az oxidatív borkészítés során az érlelődő bort fahordóban tárolják, ami azt eredményezi, hogy a gyümölcsösségéből ugyan veszít, azonban egy igen zamatos, fűszeres ízt kap

A reduktív borkészítés során a szőlőt és a készülő bort teljesen elzárják a levegőtől, emiatt marad a szőlő, illetve a későbbi borban a gyümölcs zamata. 

 

Ha megmérettednéd újonnan szerzett bor-műveltséged kattints a minőségi borokhoz és teszteld a tudásod a gyakorlatban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük