|
|
Rovat: Belföld // 2. oldal
|
A Debreceni Virágkarnevál augusztus 6-8. között Európa Kulturális fővárosában is bemutatkozik. A Virágkarnevál semmi máshoz nem hasonlítható hangulata három napon keresztül varázsolja el a látogatókat. |  |
|
A karnevált megelőző négy hét estéjén könnyed zenés szórakozás vár a Debrecenbe látogatókra, és a debreceni lakosokra egyaránt. Íme, a részletek! |  |
|
Közönségünk a Nyíregyházi Nyáresték saját produkciójában tekintheti meg a darabot a felújított Városháza Udvarának családias, baráti nézőterén népszerű nyíregyházi színészek előadásában. |  |
|
A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség között 2010. július 19-én aláírásra került a TDM szervezet támogatási szerződése. |  |
|
Az esős idő ellenére sokan ünnepeltük együtt vasárnap délután a református templomban. A harangszó kettős ünneplésre hívogatott, hálát adtunk az Istennek a szépen felújított toronyért, rajta az újonnan felszerelt óralapokkal, s elbúcsúztattuk Csoma Zoltán lelkipásztorunkat, aki 35 éven át volt a gyülekezet lelkésze. |  |
|
Debrecenben, a Nagyerdői Békás-tónál rendezik meg 2010. augusztus 6-tól 8-ig a Debreceni Borkarnevált. |  |
|
Úgy hírlik, nagy bajban vannak-lesznek a vidéki felsőoktatási intézmények. |  |
|
Horváth Éva, Peller Mariann és Zimány Linda is a siófoki CokeClub-ban lazított a hétvégén. A Glamour Beach Partyn a három csinos hírességet még a hatalmas szél sem tudta eltántorítani attól az elhatározástól, hogy kipróbálják magukat a homokban rendezett futóversenyen. |  |
|
A rezidensek Magyarországon maradnak, és folytatják tanulmányaikat. A kormány ugyanis törölte a rezidensrendeletből azokat a részeket, amelyeket az orvostanhallgatók kifogásoltak. |  |
|
A híres mentalistával is megtörtént, hogy egyik volt barátnője bizony csúnyán becsapta. Hazudott és félrevezette, hiszen a hölgy kettős életet élt. Hogy mit is tett pontosan, arról maga Danny Blue nyilatkozott a Reggeliben. |  |
|
A fesztivál sajtófőnöke, Bakó Csaba szerint idén jóval többen látogattak ki a fesztiválra, mint tavaly, bár pontos nézőszámot még nem tudnak mondani. |  |
|
Gubás Gabinak nyáron is akad munkája, ám mégsem aggódik, hiszen így is teljesen ura a helyzetnek, és gyermeke semmiben sem szenved hátrányt. Gabi a Hot magazinnak nyilatkozott az anyaság örömeiről. |  |
|
A 93 éves, magyar származású színésznő egészsége rosszabbodik. Már túl van a csípőprotézis műtétjén, de az orvosok attól tartanak, hogy a híresség a három és fél órás műtét közben szélütést kapott. |  |
|
Radovics Dusán, a pénteken elgázolt rendőr búcsúztatóját Ózdon tartják, mondta el a férfi nevelőapja a Borsodonline-nak. |  |
|
Ságvárra, ahhoz a házhoz érkezik hétfőn Pécsről egy geológus, ahol leomlott egy löszfal, ami két gyermeket és egy fiatalembert is maga alá temetett. |  |
|
Csütörtökön, a metrókocsi leadásakor erős áramütés ért egy metróvezetőt. A nő az akkumulátort kapcsolta ki, amikor fém óraszíján keresztül megcsapta az áram. Az index.hu információi szerint a BKV vizsgálódik az ügyben. |  |
|
Meglepő hír látott napvilágot Kovács Lázárral kapcsolatban. A két fiút nevelő mintaapáról kiderült ugyanis, hogy született még egy kisfia, akinek édesanyja nem az a nő, akit ő 2003-ban felségül vett. |  |
|
Debrecenben a Beregszászi Pál szakközépiskola és szakiskola új székhelyen várja majd a diákokat, valamint a fogtechnikus képzés is megszűnik. Ezekre az intézkedésekre takarékossági és célszerűségi okok miatt van szükség. |  |
|
A szervezők már idejében figyelmeztettek arra, hogy a fesztivál területére nem lehetett inni illetve ennivalót bevinni. Ezt pedig könyörtelenül be is tartották. |  |
|
Azurák Csaba hét év után vette feleségül kedvesét, és most már a nászutat is megejtették. A családi kirándulás elhúzódott, egy hónapot töltöttek együtt, két különböző helyszínen. |  |
|
Galéria - Nézegessen képeket!
Mostantól kártyával is fizethet a nyíregyházi Főtaxi autóiban

Számos egyéb, a diagnosztikát segítő új készülék mellett nagyobb felbontású, korszerűbb CT készülékekkel bővült az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. Jósa András Oktatókórháza. Az új berendezések lehetőséget teremtenek arra, hogy olyan technika kerüljön alkalmazásra, amellyel a legkorszerűbb egészségügyi ellátást kapják a betegek a megyében a radiológia területén. 

A Debreceni Virágkarnevál augusztus 6-8. között Európa Kulturális fővárosában is bemutatkozik. A Virágkarnevál semmi máshoz nem hasonlítható hangulata három napon keresztül varázsolja el a látogatókat. 

Közönségünk a Nyíregyházi Nyáresték saját produkciójában tekintheti meg a darabot a felújított Városháza Udvarának családias, baráti nézőterén népszerű nyíregyházi színészek előadásában. 

Az esős idő ellenére sokan ünnepeltük együtt vasárnap délután a református templomban. A harangszó kettős ünneplésre hívogatott, hálát adtunk az Istennek a szépen felújított toronyért, rajta az újonnan felszerelt óralapokkal, s elbúcsúztattuk Csoma Zoltán lelkipásztorunkat, aki 35 éven át volt a gyülekezet lelkésze. 

A festői Tisza partján Nyíregyházától csupán 24 km-re Tiszabercelen várja kedves vendégeit a Kérész Kikötő és Étterem. 

Road show-ra indult a Frizbi - Nyíregyházán állomásoztak július 24-én Hajdú Péterék. 

Magyarország kreatív bulváros honlapja, a Bulváros.hu! 
|
|
|