2010 július 29., csütörtök. Márta napja van
Belföld

Terry Black tetűnek nevezte Némedi Marit

bulváros.hu

2010 február 6., szombat 15:02

A művésznő szerint Terry Black senkivel nem törődik, csupán a figyelem középpontjában szeretne lenni.

Némedi Mari a Cool Live-ban reagált Terry Black azon nyilatkozatára, melyet az Őszintén Szily Nórával című műsorban tett.

Az előadóművész ugyanis kijelentette, hogy Mari számára halott, emellett azt állította, hogy a színésznő rajta keresztül akart az úgynevezett celebvilágba bekerülni és az egész feltevés kettejük kapcsolatáról egy hazugság. "Terryvel két éve jöttünk össze, előző kapcsolatomból menekített ki... Mi egy csapat és család voltunk" - cáfolta már a műsor elején a színésznő az előadóművész állítását.

Mari emellett azt is elárulta, hogy nem csupán egy laza futó kaland volt az övék, hiszen együtt laktak hol nála, hol Terrynél, ráadásul még a gyerekek is anyjuknak tekintették őt.

- A szakma kéri ki magának, hogy mostanában ilyeneket nyilatkozik rólam, így beszél velem. Terryt csak saját maga, senki más nem érdekli, ugyan ellátja gyerekeit, de nem foglalkozik velük annyit, amennyit kellene - mondta Némedi Mari a Cool-nak.

A színésznő arról is mesélt, hogy ő valóban beleszeretett Terrybe, de annak házassági szándéka is csak reklámfogás volt, amögött semmilyen komoly szándék nem lakozott.

- Úgy gondolta, hogy ő egy travi és milyen érdekes, hogy elvesz egy művésznőt, de én beleszerettem Terrybe - mondta Némedi Mari a Cool-nak.

Mari emellett úgy véli volt párjának semmi affinitása nincs a színpad és a szinkronizálás világához, a színésznő mindig próbálta segíteni ezekben a szakmákban, de folyton kudarcot vallott. Így a legutóbbi kemény vagdalózást is ennek tudja be, Terry ugyanis egyik produkciójában a közönség előtt alázta meg őt és szerzőtársát.

- Legutóbb az egyik fellépésén beszólt nekünk a színpadról, hogy itt vannak a tetvek - mondta Némedi Mari a Cool-nak.

A színésznő oly mértékben biztos a saját verziójában, hogy hajlandó lenne Terryvel egy nyilvános beszélgetés keretei között tisztázni a dolgokat.

Címkék: terry, black, némedi, mari, balhé, tetű, viszáj, ellentét, bántotta

Szólj hozzá!

Neved:
E-mail:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:Ide írd az ábrán látható kódot:
 

Hozzászólások (2)

#2 kovacs 2010-02-11 00:43:01

Nos nem tudom ki kivel van egyett tudok ez a nő itt lakik Szilason a szomszédomban és soha nem hallotam hogy szinésznő lenne az utobbi 6 hónapban talán de hogy a Maros müvészúr szeretője lett volna azt tudtam tudtuk volna ahoz tul kicsi szilas hogy itt valami titokban maradjon Gyerekek meg Tery Blacket látuk a nyáron egyszer kétszer de 5 alkalomnáll biztos nem töbször .Akor ki is hazudik itt .Talán nem kéne butaságokat beszélnie mert egyszer valaki aztán harapni fog.

#1 marika 2010-02-06 18:51:40

Halvány elképzelésem, Némedi szinésznőt, szerelmi szálak ,hogy füzhették Terryhez? tisztában volt Vele.... A gyerekeit nagyon szeretheti, sokat harcolt értük! 2 értelmes ember ne acsarkodjon!!!!

Megújult géppark a Jósa András Oktatókórházban

Számos egyéb, a diagnosztikát segítő új készülék mellett nagyobb felbontású, korszerűbb CT készülékekkel bővült az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. Jósa András Oktatókórháza. Az új berendezések lehetőséget teremtenek arra, hogy olyan technika kerüljön alkalmazásra, amellyel a legkorszerűbb egészségügyi ellátást kapják a betegek a megyében a radiológia területén.  

Debreceni Virágkarnevál Pécsett!

A Debreceni Virágkarnevál augusztus 6-8. között Európa Kulturális fővárosában is bemutatkozik. A Virágkarnevál semmi máshoz nem hasonlítható hangulata három napon keresztül varázsolja el a látogatókat.  

Vidám Kísértet

Közönségünk a Nyíregyházi Nyáresték saját produkciójában tekintheti meg a darabot a felújított Városháza Udvarának családias, baráti nézőterén népszerű nyíregyházi színészek előadásában.  

Kettős ünnep a nyírbogáti Református Egyházban

Az esős idő ellenére sokan ünnepeltük együtt vasárnap délután a református templomban. A harangszó kettős ünneplésre hívogatott, hálát adtunk az Istennek a szépen felújított toronyért, rajta az újonnan felszerelt óralapokkal, s elbúcsúztattuk Csoma Zoltán lelkipásztorunkat, aki 35 éven át volt a gyülekezet lelkésze.   

Kérész Kikötő és Étterem: hangulatos választás

A festői Tisza partján Nyíregyházától csupán 24 km-re Tiszabercelen várja kedves vendégeit a Kérész Kikötő és Étterem.  

TV2 Road-Show

Road show-ra indult a Frizbi - Nyíregyházán állomásoztak július 24-én Hajdú Péterék.  

Kreatív marketing megoldást kínálunk!

Magyarország kreatív bulváros honlapja, a Bulváros.hu!