Sport
A Rangers nyerte a rangadót
Dienes Ákos
2010 március 1., hétfő 12:05 A 27. fordulót rendezték meg a hétvégén a skót labdarúgó bajnokságban. Vasárnap délután játszották a Rangers-Celtic rangadót. A tabella első és második helyezettje találkozott Glasgowban.
A legutóbbi mérkőzésen a Rangers otthonában a kékek nyertek 2-1-re, és most is nekik volt nagyobb esélyük a győzelemre. A Celtic kezdte a meccset, és rögtön az első támadásból helyzetet teremtettek, Kean lövését azonban Mcgregor bravúrral védte. Aztán a 3. percben a hazai csapat is megvillant, Boyd kapott jó kiugratást, eltolta a labdát Boruc mellett, de már csak az oldalhálót sikerült eltalálnia. Ezek után sem volt unalmas az első félidő, mindkét oldalon adódtak helyzetek, de mindkét kapus nagyszerű védéseket mutatott be. Így az első félidő után gólnélküli döntetlen volt az állás. A szünetben nem cserélt egyik vezetőedző sem.
A második félidőben is akadtak helyzetek mindkét oldalon, de inkább a Rangers állt közelebb a győzelemhez, azonban gólt sokáig nem sikerült szerezniük. A 60. percben cserélt a Celtic, Mcgeady helyére Samars állt be. Aztán a 65. percben jött a fordulat. A játékvezető kiállította




















Hozzászólások (0)