2010 szeptember 4., szombat. Rozália napja van

Keresés

2010. szept.

HKSzCSPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930   
Jegyzet

Éjjeli varázs!

bulváros.hu

2009 szeptember 26., szombat 18:08

Vérbeli Harry Potter rajongóként jó előre megvásároltam a jegyem a Félvér Herceg éjféli premierjére. Bizony ezzel nem voltam egyedül, hiszen csak Nyíregyházán négy mozitermet töltöttek meg a lelkes nézők. Volt, akit a regényfolyam vonzott a vászon elé e késői órán, de gyanítom, hogy a hírverés miatt olyanok is eljöttek, akiket a történet papírra vetett mása hidegen hagy

Az első négy rész filmváltozatára alig emlékszem. A legutóbbi viszont - az ötödik a sorban -látványosra sikeredett. Két évvel ezelőtt tehát, a Főnix Rendjének bemutatóján úgy éreztem, hogy a rendező, David Yates nagyon elkapta a fonalat. Olyan filmet alkotott, amely kicsiknek és nagyoknak, a könyvek olvasóinak és a szimpla kíváncsiskodóknak is kellemes szórakozást nyújt. Sőt, élményt.

Amikor megtudtam, hogy a Félvér Herceg képkockákra álmodott változata szintén az ő nevéhez fűződik, akaratlanul is elvárások születtek bennem. Tavaly novemberre ígérték a premiert, de idén július lett belőle. Persze csalódott voltam, több millió sorstársammal együtt. Közben a hisztéria a végletekig fokozódott: minden tizedik bulvárhír arról szólt, hogy a színészek mely intim testrészeiket mutogatták a lesifotósok előtt, milyenek voltak a csókjelenetek, miért vesztek össze egymással, vagy milyen jó barátok éppen, mennyit kerestek eddig összesen, s mire költik azt a rengeteg pénzt.

Nos, én nem a Hermione Grangert alakító Emma Watson kivillanó mellei miatt ültem be a filmre. És az is hidegen hagy, hogy a Ron Weasley bőrébe bújt Rupert Grint állítólag reménytelenül szerelmes a lányba. A címszereplő Daniel Radcliffe fanszőrzete pedig még annyira sem érdekel, mint az előbbiek. Egyszerűen kíváncsi voltam rá, hogy a hollywoodi álomgyár miként helyezi futószalagra a csodát. Egy elbűvölő regényfolyam különösen izgalmas darabját. Milyen részeket hagynak ki a hatszázhúsz oldalas kötetből? Hogyan teszik "fogyaszthatóvá" azok számára, akik nem ismerik eredetiben?

A megoldás ezúttal váratlan és meglepő volt. A rendező megfogta a vaskos könyvet, a lapok tekintélyes hányadát kitépte, néhányat kicserélt, míg mások helyére teljesen újat tett - gondolom saját kútfőből. A képek peregtek, a hangok süvítettek, az effektek borzongtattak, a két és fél óra pedig úgy elrepült, mintha harminc perc sem lett volna.

A jelenetek egy része szinte az általam elképzeltek pontos mására sikeredett. Ezeket különösen sokkoló volt szélesvásznon viszontlátni, ám az új, a könyvtől teljesen eltérő jelenetek is okoztak némi meglepetést. Így már az első néhány kocka után bevéstem a Félvér Herceg képzeletbeli indexébe a jelest. Hiába, elfogult vizsgáztató voltam ezúttal, de mentségemre szóljon, hogy a nebuló valóban bebizonyította rátermettségét. Ha minden igaz, jövőre érkezik az újabb delikvens...

Sándor Alexandra Valéria

Címkék: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Félvér Herceg, film, Harry Potter, mozi, színész

Szólj hozzá!

Neved:
E-mail:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:Ide írd az ábrán látható kódot:
 

Hozzászólások (0)

Zsindelyes Fesztivál 2010: a programok

A Zsindelyes Pálinkafőzde idén is megrendezi Érpatakon a Zsindelyes Fesztivált, ami immár a negyedik a sorban.   

Nyírségi Ősz 2010. - A programok

Szeptember 11-én szombaton tartják a hagyományos ünnepi Gyümölcskarneváli felvonulást Nyíregyházán! Íme a részletek!  

Kreatív internetes megoldást kínálunk!

Magyarország kreatív bulváros honlapja, a Bulváros.hu!   

Ki lesz a királynő? Szavazz a szexis csajokra!

A Bulváros Királynő jelöltjei mozgalmas napokat élnek át a Balaton partján. Hétfőn a strandon pózoltak, kedden kalandparkba látogattak, vitorláson fotózkodtak, szerdán pedig a Festetics kastélyt "foglalták el".   

Játssz a BORS Álomgyárral!

A játék 2010. augusztus 23-án (hétfőn) indul, és 42 napig, azaz 2010. október 3-ig (vasárnap) tart.  

Közösen a járványok ellen

A meglévő nemzetközi kapcsolatok ápolása, valamint újak kialakítása vitathatatlanul fontos az Egészségügyi Holding Zrt. számára, hiszen a kölcsönös tapasztalat és információcsere az egészségügyi ellátás további fejlesztését szolgálja.  

A VIDOR Fesztiválon mindenki mosolyog!

A VIDOR Fesztiválon mindenki mosolyog! Nézze meg ön is mosolygós képeinket!