2010 március 11., csütörtök. Szilárd napja van
Címlapsztori

Szexi fazon egy szál alsónadrágban

Sándor Alexandra Valéria

2009 november 20., péntek 16:04

Újsütetű celebpasi dobogtatja meg a női szíveket világszerte. A szexi Jamie Dornant modellként ismerhettük meg, de próbálkozott már zenéléssel és színészettel is. A lényeg, hogy bármibe kezd, mocskosul jól áll neki...

A huszonhét éves srác 2006-ban tűnt fel Sofia Coppola életrajzi drámájában, ami Marie Antoinette-ről szól. Filmes debütációját a véletlennek köszönheti, hiszen Keira Knightley fedezte föl őt az egyik patinás ékszerforgalmazó reklámfotózásán, ahol alaposan egymásba gabalyodtak. A Karib-tenger kalózainak női sztárját olyannyira elbűvölte Jamie bájos pofija, hogy azonnal bemutatta őt az ügynökének, s innen egyenes út vezetett a vörös szőnyeg felé.

Szegény fiúnak addig nem igazán kellett autogramokat osztogatnia, mert a David Alexanderrel közösen alapított, ír népzenét játszó kettősét a kutya sem ismerte. A romantikus mozi után elindult vele a szekér, tavaly már az Őrjöngés című horrorban domborított, mostanság pedig az Árnyak verőfényben fedőnevet viselő alkotás egyik szereplőjeként láthatjuk a vásznon.

(sav)

Címkék: szexi, Jamie Dornant

Szólj hozzá!

Neved:
E-mail:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:Ide írd az ábrán látható kódot:
 

Hozzászólások (0)

Adj vért és ments meg három életet!

Fiatalok a Véradásért program keretében március 9-10-11-én 10-16 óráig véradóversenyt rendeztek a Nyíregyházi Főiskolán.  

Nyíregyházi Művészeti Hetek 2010

Március 18-április 17. között újra kezdetét veszi a Nyíregyházi Művészeti Hetek 2010.  

Sztárból legenda - Cserháti Zsuzsa emlékkoncert

A "Sztárból legenda" emlékkoncert a hazai popzene meghatározó egyéniségének, az öt éve elhunyt Cserháti Zsuzsának állít emléket.   

Klinik Optik: Szemvizsgálat időben, már babáknak is

A látás kifejlődése korai gyermekkorban kezdődik, a szemészeti elváltozások jelentős részének kezelését, a legérdemesebb már ebben a korban elkezdeni, hogy a javulás sikeres legyen, és később se romoljon.   

NŐNAPI TEKE a Nyírsuli Kft. szervezésében

NŐNAPI TEKE: Az 1. helyen a Kelet-Magyarország, a 2. helyen a Bulváros csapata végzett. A bronzérmet a Hajdú hír-Szabolcs hír szerezte meg.   

Konferencia a Primom Inkubátorházban

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. szervezésében "Befektetés-ösztönzés a magyar-ukrán határövezetben" címmel megrendezték az Üzletemberek találkozóját!  

Klinikoptik: az optikai szalon

Látása már nem a régi? Szeretne modern szemészeti vizsgálaton részt venni? Szemüveget vagy kontaktlencsét szeretne?