Jegyzet
Egykének lenni jó!
Sándor Alexandra Valéria
2009 október 24., szombat 10:00 "Akaratosabb, önzőbb, elkényeztetettebb és kevésbé barátkozós, mint a testvérrel rendelkező társai" - írja a Kismamáknak.hu, arra ösztönözve a szülőket, hogy sürgősen készítsenek még egy gyermeket, különben baj lesz. Pedig egykének lenni jó!
Kép:Illusztráció
Emlékszem, hogy csodálkoztam, amikor az óvodában egy mufurc fejű kissrác elvette tőlem az építőkockát. Hiszen addig senki sem vett el tőlem semmit. Mindig csak kaptam, méghozzá a legszuperebb játékokat. Az a kölyök meg képes volt egy sokak által megrágcsált szélű fadarabot kivenni a kezemből. Utólag már tudom, hogy elkényeztetett egyke révén illett volna világra szóló hisztit csapnom, ám ehelyett inkább egy laza mozdulattal földig romboltam az amatőr műremeket, amihez pont az én kockám kellett.
Pardon, a maci nyolcas csoport kockája. Súlyos fölismerés volt ez, amelynek következtében úgy döntöttem, hogy ami nem teljesen az enyém, arra már nem is tartok igényt. Tárgyakat illetően tökéletesen működött az elv, barátok esetében azonban kevésbé. Így nem is nagyon akadt belőlük. A suliban merőben új volt számomra, hogy a többiek verik egymást, lopnak, az állítólagos haverok pedig ott kavarnak be egymásnak, ahol csak tudnak. Hatévesen persze ebből csak annyit éreztem, hogy rossz velük lenni.
Az iskolában közel egy évtized alatt azonban szépen elsajátítottam a beilleszkedés legfőbb fortélyát: nem foglalkoztam senkivel, s egy idő után ők kezdtek el foglalkozni velem. Mert az válik érdekessé, aki nem érdeklődik, és az köti a legértékesebb barátságokat, aki nem barátkozik minden áron. Ezt a leckét tehát hamarabb tanultam meg, mint mások, hiszen felnőtt bőrbe bújt tinédzserek is sűrűn előveszik a létező legidiótább kérdést: "leszel a barátom?"
Egykeségem miatt van, aki sajnál, és van, aki irigyel. Sajnálnak, mert állítólag egyedül vagyok a nagyvilágban. És irigyelnek, amiért nekem mindenből több jut itthon. Hiába mondják a szülők, hogy anyagi és érzelmi javaikat képesek megosztani csemetéik között, ha legalább négy-öt "nagy tesótól" hallottam a következőhöz hasonló mondatot: : "Addig volt jó, amíg nem érkezett meg a kistesóm. Persze most, hogy itt van, nagyon szeretem, csak..."
Amennyiben öt-hat évnél több a korkülönbség, az a "csak" talán örökké ott marad. Tudat alatt, mélyre elásva, mert rá gondolni is illetlenség. Bezzeg én szabad vagyok, s arra gondolok, amire akarok.
(sav)
Hozzászólások (1)
#1 Petike78 2009-10-24 10:18:27
Hát, le merted írni amit még kimondani sem szokás. Nem semmi...