2010 március 11., csütörtök. Szilárd napja van
Címlapsztori

Jacko többet ér halva

Sándor Alexandra Valéria

2009 november 9., hétfő 16:00

Bizarr, sőt undorító a feltételezés, miszerint valaki holtában több pénzt keres, mint életében. Főleg, ha olyan bálványozott személyről mondják, akiért emberek milliói rajonganak, és akinek munkássága alapjaiban változtatta meg a könnyűzenét. Márpedig Michael Jackson a másvilágról is súlyos összegeket pottyant a rátermettek zsebébe...

A CBS nevű amerikai televíziós társaság számításai szerint a popkirály évi ötvenmillió dollárt fog összehozni beteljesedett végzete ellenére is, mert minden egyes lemezének felvételekor körülbelül tíz dalt spájzolt el az ínséges időkre. És persze a félszáz részesre tervezett koncertturné előkészületeiből született This is it! című film is szépen gyarapítja a jogtulajdonos Sony cég kasszáját: csak a tengerentúlon legalább húszmilliós nyereség várható.

Albumai megint az eladási listák élére törtek. A Number Ones válogatáslemezből a halálát követő héten 333 ezer(!) példányt adtak el, de a Thriller és a Now 31 segítségével a dobogó másik két fokát is uralta a médiában előbb pedofilként, majd kizsákmányolt hősként ábrázolt sztár, s népszerűsége töretlennek látszik.

Gazdag elhunyt esetében természetesen azonnal elkezdődik a hagyatékot firtató susmus. Nos, Jacko farmja, a bulvárhírekből ismert kaliforniai Neverland igazi turistalátványossággá nőheti ki magát, akárcsak Elvis Presley Graceland-je, ahová minden évben megközelítőleg hatszázezren látogatnak el. Kevesen tudják, hogy MJ emellett ötvenszázalékos tulajdonosa volt annak a zenei cégnek, amelyik a Beatles-dalok nagy részének birtokjogával bír, tehát saját szerzeményei mellett ebből is jelentős bevétele származott.

Egy dologról azonban semmiképp sem szabad megfeledkeznünk: a poplegenda fényűző életvitele szintén dollármilliókat emésztett föl, s anyagi gondjai miatt csodatanyájának eladásán gondolkodott. A rá épülő majdnem-iparágnak tehát kész szerencse, hogy Michael Jackson jobblétre szenderült. Több marad nekik...

(sav)

Címkék: jacko, halál, pénz, sztár, legenda, énekes

Szólj hozzá!

Neved:
E-mail:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:Ide írd az ábrán látható kódot:
 

Hozzászólások (0)

Adj vért és ments meg három életet!

Fiatalok a Véradásért program keretében március 9-10-11-én 10-16 óráig véradóversenyt rendeztek a Nyíregyházi Főiskolán.  

Nyíregyházi Művészeti Hetek 2010

Március 18-április 17. között újra kezdetét veszi a Nyíregyházi Művészeti Hetek 2010.  

Sztárból legenda - Cserháti Zsuzsa emlékkoncert

A "Sztárból legenda" emlékkoncert a hazai popzene meghatározó egyéniségének, az öt éve elhunyt Cserháti Zsuzsának állít emléket.   

Klinik Optik: Szemvizsgálat időben, már babáknak is

A látás kifejlődése korai gyermekkorban kezdődik, a szemészeti elváltozások jelentős részének kezelését, a legérdemesebb már ebben a korban elkezdeni, hogy a javulás sikeres legyen, és később se romoljon.   

NŐNAPI TEKE a Nyírsuli Kft. szervezésében

NŐNAPI TEKE: Az 1. helyen a Kelet-Magyarország, a 2. helyen a Bulváros csapata végzett. A bronzérmet a Hajdú hír-Szabolcs hír szerezte meg.   

Konferencia a Primom Inkubátorházban

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. szervezésében "Befektetés-ösztönzés a magyar-ukrán határövezetben" címmel megrendezték az Üzletemberek találkozóját!  

Klinikoptik: az optikai szalon

Látása már nem a régi? Szeretne modern szemészeti vizsgálaton részt venni? Szemüveget vagy kontaktlencsét szeretne?