2010 július 29., csütörtök. Márta napja van
Belföld

Kozsó több vasat tart a tűzben

Cool Live

2010 március 13., szombat 13:04

Felröppent a bulvársajtóban, hogy Kozsó hosszas keresgélés után talán megtalálta múzsáját Judy Nero személyében. Az énekest a Cool Live-ban Horváth Éva faggatta az új románcról.

- Még csak egyszer találkoztunk, akkor is családostul, mert hozta magával a manager hölgyet, de aranyos, kedves kis összefutás volt, ők biztos így szokták meg, hogy ha elmennek valahová, ő vigyáz rá - mondta Kozsó a Cool Live-ban.

Kozsó elárulta, hogy mindig biztosra megy, így amíg nem alakul ki szoros kapcsolat Judyval, addig továbbra is az interneten szemezget az általa támasztott követelményeknek megfelelő csajok között. Ugyanakkor az énekes állítása szerint Judy is hajlik a kettejük közti "dolog" felé.


Fotó: cooltv.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Horváth Éva azon kérdésére, hogy "És neki mi jön be rajtad?" - " A teaház" - érkezett a rögtönzött válasz Lakatos Márktól a stúdió másik szegletéből. Kozsó elárulta ugyanis, hogy korábban nem csak Orosz Barbarát, de Horváth Évát is el akarta invitálni egy-egy nyugodt, békés teázgatásra, azonban mindketten kikosarazták az énekest. Most Judyn van a sor, aki egyelőre nem ér rá egy újabb randevúra külföldi munkái miatt, de az énekes szerint lehet még folytatása a dolognak.

Kozsót nem zavarja az expornós szakmája sem.

- Én nem láttam egyetlen filmjét sem, tudom, hogy ezzel foglalkozott, hát majd akkor inkább élőben - mondta Kozsó a Cool Live-ban.

A teljes beszélgetést megnézhetik a Cool videó lejátszójában!

Címkék: pár, múzsa, szerelem, kapcsolat, pletyka, Kozsó, Judy Nero, expornós, pornó

Szólj hozzá!

Neved:
E-mail:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:Ide írd az ábrán látható kódot:
 

Hozzászólások (1)

#1 Körmöndi Tünde 2010-06-17 09:27:11

Vigyáz rám Kozsó. fél ketö vagyok kastélyban. szerelmes vagyok beléd. Tünci gör. 2010.06 17 csütörtök.

Megújult géppark a Jósa András Oktatókórházban

Számos egyéb, a diagnosztikát segítő új készülék mellett nagyobb felbontású, korszerűbb CT készülékekkel bővült az Egészségügyi Holding Nonprofit Zrt. Jósa András Oktatókórháza. Az új berendezések lehetőséget teremtenek arra, hogy olyan technika kerüljön alkalmazásra, amellyel a legkorszerűbb egészségügyi ellátást kapják a betegek a megyében a radiológia területén.  

Debreceni Virágkarnevál Pécsett!

A Debreceni Virágkarnevál augusztus 6-8. között Európa Kulturális fővárosában is bemutatkozik. A Virágkarnevál semmi máshoz nem hasonlítható hangulata három napon keresztül varázsolja el a látogatókat.  

Vidám Kísértet

Közönségünk a Nyíregyházi Nyáresték saját produkciójában tekintheti meg a darabot a felújított Városháza Udvarának családias, baráti nézőterén népszerű nyíregyházi színészek előadásában.  

Kettős ünnep a nyírbogáti Református Egyházban

Az esős idő ellenére sokan ünnepeltük együtt vasárnap délután a református templomban. A harangszó kettős ünneplésre hívogatott, hálát adtunk az Istennek a szépen felújított toronyért, rajta az újonnan felszerelt óralapokkal, s elbúcsúztattuk Csoma Zoltán lelkipásztorunkat, aki 35 éven át volt a gyülekezet lelkésze.   

Kérész Kikötő és Étterem: hangulatos választás

A festői Tisza partján Nyíregyházától csupán 24 km-re Tiszabercelen várja kedves vendégeit a Kérész Kikötő és Étterem.  

TV2 Road-Show

Road show-ra indult a Frizbi - Nyíregyházán állomásoztak július 24-én Hajdú Péterék.  

Kreatív marketing megoldást kínálunk!

Magyarország kreatív bulváros honlapja, a Bulváros.hu!